Sziasztok!
Ebben a Blogban a MáSzínház munkatársaiként a fogyatékos személyek helyzetéről írunk. Célunk, hogy tudományos igényű, az egyes témákhoz szorosan kapcsolódó elméletekkel és kutatásokkal megalapozott, de közérthető bejegyzéseket készítsünk nektek.
A blog folyamatosan változik, fejlődik majd, hiszen a csapat tagjai más-más nézőpontból látják a témákat, és nincs előttünk kitaposott út. Ez egyfajta kísérlet, melynek során szünet nélkül keressük majd a hogyant, a legmegfelelőbb formát arra, hogy az értelmi fogyatékossággal élő tapasztalati szakértők, valamint a nem fogyatékos szerzők és lektorok együttműködése minden olvasó (szakemberek és laikusok) számára is hasznos anyagokat eredményezzen. Azt szeretnénk, hogy az állandó szerző mellett a bejegyzéseken dolgozó tapasztalati szakértők személyes megélései, konkrét példái, témával kapcsolatos véleménye és meglátásai a lehető legszervesebb részét képezzék a tudományos beágyazottságú szövegeknek.
Milyen témákat érintünk a 2020/2021-es évadban? Írunk majd például az inklúzióról, a participációról; arról, hogy mivel jár a közös munka, a nem fogyatékos és a fogyatékos személyek együttes tevékenységeinek hozadékairól; a fogyatékossággal élő nők helyzetéről, az anyaságról, de arról is, hogy a fogyatékossággal élő férfiak milyen tapasztalatokat szereztek eddigi életük során. Minden témának szerves részét képezi az előítéletek és sztereotípiák tárgyalása is, hiszen ezek hatnak például a gyermekvállaláshoz való viszonyulásra vagy a társas kapcsolatokra is.
A bejegyzések állandó szerzője Lendvai Lilla, szerkesztője Nádor Zsófia. Az állandó közreműködők mellett témánként más-más érintett, tapasztalati szakértő dolgozik a bejegyzéseken, így szövegeink inkluzív, közös alkotás eredményei. Szintén témánként változik a szakmai lektorok személye is, akik az egyes tudományterületek neves szakemberei közül kerülnek ki.
Hamarosan bemutatjuk nektek a szerzőket, és a lektorokat!
Köszönjük, hogy velünk tartotok!
A MásKÉPp blogsorozatot szerzőink önkéntesként szerzik és szerkesztik. Azonban a 2021-22-es évadban szeretnénk megvalósítani egy olyan átfogó kutatást, amivel a MáSzínház működésének hatását vizsgálnánk. Arra vagyunk kíváncsiak, hogy tudományos mérési eszközökkel milyen mértékű változás mutatható ki foglalkozásaink résztvevőinek életében; illetve, hogy az inkluzív előadásainkra érkező nézőinkre hogyan hat színházunk.
Amennyiben lehetőséged engedi, kérjük, hogy támogasd a kutatás megvalósulását 2000 Ft-tal itt! Összesen 500 támogatóra lesz szükségünk 2021 nyaráig. Leszel te az egyik?