Inkluzív színházi előadás
90 perc
Bemutató: 2022.05.20.
„Egyszer majd közelebb leszek. Kicsit közelebb, még közelebb, és még közelebb. És nem érem el. Sosem érem el teljesen.”
A Majdnem egyenes a MáSzínház inkluzív drámacsoportjának, a KözösÉgnek az előadása, amely az alkotók saját történetei és improvizációi alapján született. A szereplők fiatal felnőttek, akiknek az élete egy fontos pillanatban összefonódott, de nem ott és nem akkor kezdődött. Mi határozta meg, hogy kik azok az emberek, akiket ma a többiek bennük látnak? És akiket ők látnak saját magukban? Hogyan váltak azzá, akik most? És vajon mennyire determinált, hogy milyenek lesznek később?
Az előadás szereplői a saját identitásuk megfogalmazására tesznek kísérletet, és emlékeik felidézésével olyan kérdésekre keresnek válaszokat, mint például, hogy hogyan határozza meg a múltunk a jövőnket? Történeteiken keresztül egy régi ismerős, egy állandó és kérlelhetetlen, kiismerhetetlen útitárs elevenedik meg: az Idő…
A foglalkozásaink működését, így az előadás létrehozását is a Slachta Margit Nemzeti Szociálpolitikai Intézet és az Emberi Erőforrások Minisztériuma támogatja.
