A megérkezés sima ügy, U. Péter gyönyörűen teszi le a gépet Varsóban, nincs taps. (Miért nincs? Ez már nem szokás? Pedig megérdemelné minden pilóta, aki nem veri oda az aszfalthoz a futóművet!)
A repülőtéri croissant után olyan éhes vagyok, hogy a kapukulcsot le tudnám nyelni és megátalkodottan hamburgerre vágyom, hajnali 7.30-kor. Szerencsére akad társam a bajban, a Közgazdász is éhes, így elnyel bennünket a repülőtéri McDonalds, éljen a multikulti! Mi pedig lelkesen nyeljük a hamburgerünket és közben azon agyalunk, hogy a 04.30-kor írt blogbejegyzés angol fordítását egyben vagy külön tegyük fel a felületre, illetve, hogy mikor válogassuk a fotókat stb.stb. Dolgozunk. Dehát ezért is vagyunk itt, közben nekem jó is egy kicsit elszakadni a hétköznapokból.
Hála a Közgazdász kiváló tájékozódási képességének - mely képesség csúcsra járatásához jelentős mértékben járul hozzá a Google Maps professzionális felhasználói ismerete - villámgyorsan buszt, majd szállodát találunk. Elfoglaljuk a szobáinkat, berendezkedem, majd sebes léptekkel indulunk is az első találkozóra a Teatr21 vezetőivel, ma Vikivel és Aleksandrával, aki Ola, egyébként.
Van valami ebben a Polak, Węgier - ben…a lelkes Nice to meet you-k után 5 perccel úgy érzem magam, mintha rég nem látott barátaimmal találkoznék újra. Szemmel láthatóan lazán kezelik a helyzetet, nem feszülnek, nem szoronganak. Hosszas mentegetőzésre készültem fel az angolom miatt, amit Viki beelőz egy fél mondattal, my English is not so good, sorry, amitől elönt a megkönnnyebbülés és a végtelen hála, valamint az önbizalom, hát akkor minden oké, próbálkozhatom a nyelvvel. Innentől egészen könnyed a társalgás és a szakmai tapasztalatcsere: mondjuk, ahogy tudjuk - ami egyébként meglepően jó - ha végképp elakadunk, a Közgazdász pontosít, fordít, értelmez, magyaráz. Ők pedig mesélnek és meséltetnek. Egyre többször kurjant fel valamelyikünk lelkesen “pont, mint a MáSzínházban, pont mint a Teatr21-ben!” - ami rendkívül inspiráló.
A Teatr21-et, 19 évvel ezelőtt alapították, akkor 9 éves, Down szindrómával élő gyerekeknek. A nevében is benne lévő szám, a Down szindróma 21. kromoszóma eltérésére utal. Jelenleg 16 fő, 15 Down szindrómával és egy autizmussal élő tagja van a társulatnak. Mára - gyors fejszámolás - 28 évesek ezek a fiatalok, akik heti két alkalommal próbálnak - 19 éve. Fluktuáció nincs vagy minimális. A színház két alapítója és vezetője a két Justyna - Wielgus és Sobczyk - a heti két próbát felváltva tartják. Wielgus a harcosabb, aktivista, forradalmi színházi ideált képviseli, Sobczyk aki a well being-et jobban szem előtt tartja.
Az, hogy miket és hogyan csinálnak, a későbbi blog bejegyzések témája lesz, ahogyan a “miből” kérdése is. Egy azonban biztos, mindketten és a hozzájuk kapcsolódó sok munkatárs szintén, elkötelezett híve, megálmodója, alkotója, létrehozója a sérült színészek közreműködésével megvalósuló színháznak és az inkluziónak.
Még megnézünk egy filmet, ami egy előadás létrehozásának az állomásait mutatja be. Az előadás a Revolucija címet viseli és nagyon pontos képet ad arról az improvizáción alapuló munkamódszerről, ami a Teatr21-et jellemzi. A filmet angol felirattal nézzük, így jól értjük azokat a buktatókat, nehézségeket és eredményeket, amit egy ilyen folyamat alatt átélnek a benne résztvevők. Provokatív, bátor, szókimondó és döbbenetes erejű az előadás, ez még így is átjön, hogy nem élőben látjuk. Nehéz utána megszólalni, csöndben is vagyunk.
Jócskán túllógunk a számunkra szabott időn de élvezzük a megtalált közösséget, a sok hasonlóságot. Gyönyörű pillanata a délutánnak, amikor egy tavaly elhunyt, Down szindrómával élő kollégájuk versét - a lánynak több verseskötete is megjelent Lengyelországban - a Közgazdász lefordítja és felolvassa. Megáll az idő.
Megmutatják a helyet, a Teatr21 épületét. Zegzugok, kétszer 160m2-nyi hasznos tér, csodálatos lehetőségeket rejt, amit - lassan megismerve az alkotókat - minden bizonnyal ki fognak maxolni. A világjárvány éve óta vannak, itt, akárcsak a MáSzínház a Ráday utcában. Újra összemosolygunk. Nagyon nehezen szakadunk el egymástól, még egyeztetjük a másnapi programokat és lehetőségeket, majd búcsút veszünk tőlük.
Sétálunk egy nagyot a Közgazdásszal, átmegyünk a Visztula fölött, ismerkedünk a várossal, ami egy hétig most befogad minket. Reméljük, szeretni fogjuk, otthonunkká válik erre az időre. Ami eddig történt, erős reménységgel tölt el.
