Weboldal címe
Weboldal alcíme
KözösÉg Projekt
JELENTKEZZ TE IS!

GAMER SZÍNHÁZ – értelmi fogyatékossággal élő és ép értelmű fiatalok élő konzol játékot mutatnak be 


Budapest, 2018.05.10. - A közösségek születéséről, működéséről, szabályairól, a közösséghez való tartozásról hozott létre egy különleges interaktív színházi előadást a MáSzínház inkluzív drámacsoportja. A konzol-PC játékok logikájára építő, 75 perces játékot hat alkalommal játssza a társulat – és játszhatják a résztvevők – 2018. június elején a Jurányi Ház Tünet termében.

A MáSzínház inkluzív drámacsoportjába, a KözösÉgbe 20 fő fiatal jár heti rendszerességgel. Van közöttük egyetemista, színész, enyhe értelmi sérült, általános iskolás, gyógypedagógus és pingvinekért rajongó. A színes társaság 2017. szeptemberében a Nemzeti Tehetség Program támogatásával nem mindennapi kísérletbe kezdett: drámás módszerekkel foglalkoznak a közösségek kialakulásával, szabályaival és azzal, ki/kik tartozhatnak egy-egy közösséghez és mi történik az outsiderrel, azzal, aki a perifériára szorul. 9 hónapos munkájuk eredményét júniusban, egy gamer színházi előadás keretében mutatják meg, amelynek fejlesztésében részt vett a Gamer Power eSport Egyesület szakértője is.

A Zsák a foltját címmel bemutatásra kerülő, körülbelül 75 perces interaktív előadás nézői/résztvevői – alkalmanként 20 fő – egy konzol-PC játék működéséhez hasonlóan szólhatnak bele a történet alakulásába, befolyásolhatják a szereplők cselekedeteit.

Képzelj el egy világot, ahol nincs rossz, ahol nincs bűn, ahol nincs baj. Ahol a jóság, a jó cselekedet, az emberség nem választható, hanem a mindennapok kötelező része. Képzeld el, hogy az utcán mindenki mosolyog és, akivel találkozol kedves. Szeretnél egy ilyen világban élni?

Biankának 1 órája van arra, hogy megmentse a testvérét és megakadályozza, hogy kiszakítsák a tökéletes világból. A játék résztvevői segíthetnek megakadályozni, hogy elszakítsák őket egymástól, miközben a saját emberségüket teszik próbára.

A MáSzínházban (www.mas-zinhaz.hu) folyó pedagógiai és művészeti munka alapvetése az, hogy értelmi sérült tagjaikat nem tekintik sajnálatra méltó lényeknek. Sokkal inkább olyan emberek ők, akiknek megvannak a saját adottságaik (ezek között a sérültségeik) és személyiségeik – pont, ahogy azoknak, akiket orvosi értelemben a világ épnek tart. Az utóbbi években bemutatott előadásaik – köztük az RS9 Színházban jelenleg is futó, eddig 20 telt házas előadást megélt KépMás – Próbálom túlkiabálni magam – már mind a lehető legnagyobb mértékű inkluzivitás jegyében jöttek létre. A Zsák a foltját a művészeti kísérletezés egy következő állomása: az értelmi fogyatékossággal élő színészek már nem csupán ép társaikkal, de a mindenkori közönség résztvevő tagjaival is együtt játszanak.

Az előadást 2018. június 1-jén 15.00 órakor mutatják be a Jurányi Ház (1027 Budapest, Jurányi utca 1.) Tünet termében. A premiert követően további 4 alkalommal vehetnek részt rajta az érdeklődők: június 8-án 14.00 és 16.00, valamint június 9-én 14.00 és 16.00-kor kezdődő játékokon. Az egyes alkalmakra a MáSzínház oldalán foglalhatnak 1000 Ft-os résztvevői, valamint tetszőleges árú támogatói jegyet, a http://mas-zinhaz.hu/hu/eloadasaink linken.

Zsák a foltját – inkluzív gamer színház, 75 perc

Játszák: Bagyura Gábor, Csatár Eszter, Csekei Dóra, Farkas Petra, Jávorszky Zsófi, Halmágyi Gábor, Herman Ruben, Huszár Kati, Kasza Csaba, Konkoly Áron, Lukács Ági, Münnich Mónika, Nemcsók Nóra, Németh Csaba, Shokooh Mirza, Szalóki Emi, Szíjártó Orsolya, Szuromi Noémi

Alkotók: Bakonyvári Krisztina, Bakonyvári L. Ágnes

Gaming szakértő: Burián Koppány

Megvalósítók: AppArt Egyesület, MáSzínház

Támogatók: Emberi Erőforrások Minisztériuma, Emberi Erőforrás Támogatáskezelő, Nemzeti Tehetség Program, Gamer Power eSport Egyesület

TOVÁBBI INFORMÁCIÓK:

Márton Gábor Csaba

kapcsolat@mas-zinhaz.hu

+36-70-250-8799




Szoktál PC-s, konzolos játékokkal játszani? Érdekel a színház és a színjátszás? Nyitott és elfogadó vagy a körülötted élőkkel? Szívesen gondolkozol társadalmi kérdésekről is akár?

Van kedved megalkotni egy interkatív színházi, élő "videójátékot" értelmi fogyatékossággal élő fiatalokkal együttműködve?

16-22 év között fiatalok jelentkezését várjuk!

Kapcsolódj be a KözösÉg Projektbe!

A MáSzínház 2017. szeptemberében elindította inkluzív színjátszó csoportját. A színjátszó csoportban 10 fő enyhe értelmi fogyatékossággal élő tagunkkal 10 fő középiskolás és egyetemista korú, ép értelmű fiatal játszik, alkot, drámázik, színjátszózik együtt. Az 1 éves közös alkotás eredményeképpen, júniusban egy "élő számítógépes játék" keretében, nyilvánosan is megmutatjuk azt a produktumot, amit együtt hoztunk létre.

Ha szívesen velünk tartanál ebben a nem mindennapi kalandban, gyere, és nézd meg, milyen a KözösÉg!

(de akár most is belenézhetsz a videóban ;) )

2017. december 8-án és 15-én nyílt napokat tartunk.

A foglalkozások időpontja: 15:30-17:00 óra
A foglalkozások helyszíne: Jurányi Ház, 1027 Budapest, Jurányi u.1-3.
A támogatott részvétel havi díja: 2000 ft/hó (a nyitott alkalmakon való részvétel díjmentes)

A foglalkozásokat Bakonyvári Krisztina és Bakonyvári L. Ágnes drámapedagógusok tartják.

A nyitott alkalmakon való részvételhez kérjük, regisztrálj az alábbi űrlap kitöltésével és elküldésével!

A projekt az Emberi Erőforrás Támogatáskezelő és a Nemzeti Tehetségprogram Támogatásával valósul meg.