HU
Magyar
HU
Magyar
GB
English
Weboldal címe
Weboldal alcíme
RÓLUNK
JELENTKEZZ TE IS!

MáSzínház történet

Valóban, első nekifutásra azt gondoltam, igen, több kötetnyit össze tudnék írni erről a történetről. Mert kilenc év, azért mégiscsak kilenc év, történik egy és más ennyi idő alatt az ember lányával, pláne, ha ezt a történetet nem is egyedül írja, hanem vannak hozzá társai. Játszótársai.

Nekem pedig vannak. Olyanok is, akik már kilenc éve és olyanok is, akik csak hat hónapja azok. A többiek meg a kettő között, valahol, félúton vagy tán a negyedénél se… nem számít. Együtt írjuk ezt a történetet…

…mely történet – ahogy már említettem – kilenc éve kezdődött. Kísérletnek indult, egy kis szobában négy kamasszal, akik egy kicsit, nagyon kicsit, mások voltak, mint mások.

Na, ők lettek a MáSzínház.

A kísérleti dráma csoportot olyan fogyatékkal élő fiataloknak hoztuk létre, akik hajlandóak voltak belevágni ebbe a sajátos képességfejlesztésbe, ahol mindent a feje tetejére állítottunk, a székekről váltig állítottuk, hogy a sárkány barlangjához vezető út csúszós kövei, érdemes rálépni, mert csak akkor nyerhetjük el a királyfi/királylány szívét, ha megpróbálkozunk a lehetetlennel.

Énekünkkel meglágyítottuk a gonosz boszorkány szívét, aki hajlandó volt varázsfőzete néhány cseppjével Óperenciát-lépő csizmát varázsolni a lábunkra, hogy megnézhessük a világ végén a fészekben ringatózó kismadarat.

A srácok pedig jöttek, egyik a másik után, kinőttük a kisszobát, majd az azt követő tornatermet is, de kinőttük a mese lehetőségeit is, komolyabbra vágytak a fiatalok, megmutatni, itt vagyunk, ilyenek vagyunk. 

Úgyhogy merészkedtünk egy nagyot és megkértük Lackfi Jánost, írna-e nekünk és rólunk egy történetet? Ő pedig írta, aztán megint írta, mert az első alkalommal a Világablak olyan nagyra nyílt, hogy a társulat – mert akkor már az volt, igazi Csapat – kinézett rajta és azt mondta: még. A nézők pedig benéztek a tágra nyitott ablakon és ők is azt mondták: még.

Úgyhogy János megírta a Napok táncát, mely táncot még csak nemrég kezdtük táncolni, de olyan jól esik az együttmozgás, hogy hívnak is bennünket mindenhova, mutatnánk már meg, hogyan csináljuk.

Mi pedig megyünk boldogan, örömmel, mert továbbra is játszani szeretünk elsősorban. Együtt.​​

A MáSzínház krónikája

2005 szeptemberében Bakonyvári L. Ágnes drámapedagógus és Göllesz Csilla gyógypedagógus megalapítják a Kővirág Színitanodát fogyatékkal élő fiatalok részére.

2006 szeptemberében a csapat Budakeszire költözik. A Széchenyi István Általános Iskola tornaterme lesz 3 éven keresztül a társulat próbáinak helyszíne. A társulathoz csatlakozik Tokody Marianna zeneterapeuta és Virág Jácint vizuális nevelő. A társulat ez év nyarától kezdve minden évben megrendezi külsősök számára is nyitott nyári táborát.

2007 áprilisában bemutatják Arany János: A bajusz c. művét. (rendező: Bakonyvári L. Ágnes) Az előadás a nagyszámú rokonság körében hatalmas sikert arat.

2008 március. A Vakok Intézetének Bravia termében új bemutatóra kerül sor: Az vagy nekem…  címmel. (rendező: Bakonyvári L. Ágnes) A szerkesztett játék a szerelem arcait mutatta meg, úgy, ahogy a játszók látták. A nézők köre örvendetesen bővül.

Ugyanebben az évben, májusban, a csoport részt vesz az általa és vezetői által létrehozott Fele-Más Nap-i rendezvényen. A MáSzínház nevet ekkortól veszi föl a társulat. Még három alkalommal mutatkoznak meg a rendezvényen, ahol a művészet nyelvét, mint közös nyelvet használva játszik, alkot együtt fogyatékkal élők és egészségesek sokasága különböző művészeti területeken.

2009 - a társulat létszáma örvendetesen nő. Segítőként csatlakozik a csapathoz Rudas Ágnes közgazdász, Erdősné Inotay Csilla gyógypedagógus asszisztens, Barta Dóra angol szakos középiskolai tanár és Bakonyvári Krisztina egyetemi hallgató.

2010 december. A Kolibri Pincében a MáSzínház társulata bemutatja Lackfi János: Világablak c. művét. (rendező: Bakonyvári L. Ágnes) Az elkövetkező két évben szerte az országban játsszák az előadást.

2012 szeptemberében a társulat a Jurányi Produkciós Közösségi Inkubátorház lakója lesz. A csapathoz csatlakozik Márton Gábor Csaba, színész – drámajáték vezető, interkulturális szakember.

2013-ban a társulathoz csatlakozik segítőként Szekér Cecília, Svéda Gergő és Ferenczfy Benjamin.

2014 júniusában az Eötvös Gimnázium Dísztermében bemutatják az új Lackfi – darabot, a Napok táncát. (rendező: Bakonyvári Krisztina). Nyáron megvalósul az első ELEGY (ELfogyadva EGYmást) Tábor, ahol az ország különböző területeiről érkezett középiskolás színjátszósai alkotnak együtt a MáSzínház társulatával.

2015 az addigi legsűrűbb év a társulat életében. Áprilisban mutatjuk be Bakonyvári Barbara Az ügyelő című drámáját feldolgozó foglalkozással egybekötött, tantermi színházi előadásként a Jurányi Házban (rendező: Bakonyvári L. Ágnes). Az integrációs előadás, amelyben négy ép értelmű és négy értelmi sérült színész játszik együtt, két hónappal később meghívást kap a POSZT-OFF színházi nevelési szekciójába. Nyáron megvalósul a második ELEGY Tábor, már Kunbaracsan, és már több mint 40 résztvevővel. Szeptemberben egy új foglalkozástípussal, a drámával egészül ki a programunk, amelyre keddenként kerül sor a társulatvezető Bakonyvári L. Ágnes irányításával. Októberben pedig elindítjuk a MáSzínház új csoportját, az "Alapozót". 

Valamint szintén októberben megalapítjuk a MáSzínház háttérszervezetét, az AppArt Egyesületet.

2016-ban az "Alapozó" csoport 12 fősre duzzad (segítőkkel és tanárokkal együtt 19-en vagyunk), a MáSzínház közössége pedig ezzel eléri az 50 főt.  Továbbá két munkabemutatónk - Hófehér címmel készülő integrációs fizikai színházi előadásunk, valamint a Parti Nagy Lajos feldolgozása alapján készülő Pinokkió című revű játékunk - és a harmadik ELEGY Tábor áll mögöttünk.

Elérkeztünk a máig. Szerteágazó, sokszínű tevékenység lesz jellemző az idei évadunkra is. A történetünk folytatódik tovább. Együtt írjuk, mi, MáSzínházasok.

A társulat tagjai voltak

Badics Dániel, Bajai Bernadett, Bernscherer Léna, Bódis Dániel, Büchler Zsuzsa, Csúri Ágoston, Ferenczfi Benjamin, Fodor-Szobota Kristóf, Földi Veronika, Garami Dóri, Gazsi Attila, Göllesz Csilla, Huszárik Petra, Kállay Sándor, Kertész Viola, Kintli Anna, Kiss Patrik, Lukács Luca, Mészáros Barbara, Nagy Vivien, Pásztor Csaba, Péchy Liza, Pogány Krisztina, Ruzsom Annamária, Szabó Noémi, Szekér Cecília, Szuromi Noémi, Szűcs Mariann, Temesi Tímea, Varjasi Attila, Virág Jácint, Vizer András

Társulati tagok a 2016/17-es évadban

Bagyura Gábor, Bakonyvári Barbara, Bakonyvári L. Ágnes, Bakonyvári Krisztina, Bakos Éva, Bíró Annamária, Czupy Ákos, Demeter Orsi, Földváry Márkó, Halmágyi Gábor, Haidegger Ibolya, Havas Balázs, Inoka Péter, Jozifek Zsófia, Kalina Krisztina, Kontler Dorka, Lukács Ágnes, Márton Gábor Csaba, Munnich Mónika, Németh Ádám, Németh Csabi, Pokol Csaba, Prószéky Anna, Sely-Pacor Gyopárka, Sely-Pacor Villő, Stark Ádám, Svéda Bea, Svéda Gergő, Szabó Luca, Szakács Eszter, Szederkényi Sámuel, Szíjártó Orsolya, Sziráki Eszter, Szuromi Blanka, Telek Flóra, Terhes Hanna, Tokody Marianna, Várhelyi Rita, Vetier Dóri

Ismerd meg őket jobban! Kattints rájuk ;)